Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Olcsó trükk

2010.02.22

A Fidesz a holokauszttagadással kapcsolatos parlamenti magatartásával saját választási esélyeit kívánta növelni

KépNem lehet becsapni a választókat olyan olcsó trükkel, amilyent a Fidesz alkalmaz a holokauszttagadást büntethetővé tévő, a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kezdeményező MSZP-s indítvánnyal összefüggésben.

 

Nyakó István, a szocialista párt szóvivője arra reagált, hogy miután az MSZP név szerinti zárószavazást kért a javaslatról, a Fidesz is név szerint szavazást kezdeményezett a javaslathoz benyújtott módosító indítványáról.

 

A szóvivő hangsúlyozta: nem lehet becsapni azokat a magyarországi zsidókat sem, akik nap mint nap szembesülnek annak az ideológiának az újjászületésével, amely milliószámra adta hóhérkézre az izraelita felekezetű lakosságot.

 

Hozzátette: még ott visszahangoznak a plenáris ülésteremben Bajnai Gordon szavai a demokraták összefogásáról a szélsőjobb ellen, de ezzel szemben néhány órával később a Fidesz nem a demokráciát és ezeknek az embereknek a megvédését, hanem sokkal inkább a saját választási esélyeinek növelését tartja fontosnak.

 

A javaslat - amelyet Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje jegyez - három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné azt, aki nagy nyilvánosság előtt tagadja a holokauszt tényét, illetve kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel azt.

 

A Fidesz módosító indítványt nyújtott be a javaslathoz azt kezdeményezve, hogy a Btk.-módosítás a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek emberiség elleni bűneinek nyilvános tagadását egyaránt büntesse. Ezt az MSZP nem támogatja.

forrás: mszp.hu