Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Különleges babák a Kiskun Múzeumban

2011.06.22

Babakülönlegességekből nyílt kiállítás szombat délután a Kiskun Múzeumban. A berendezett tárlókban Bárány Tiborné évtizedes gyűjtésének darabjait tekinthetik meg az érdeklődők. A több száz babából álló teljes gyűjteményből a tervek szerint jótékonysági kiállítás nyílik.

Sok érdeklődőt vonzott a hétvégén megnyílt babakiállítás a Kiskun Múzeumban. Bárány Tiborné, majsai gyűjtő az elmúlt évtizedekben több száz babakülönlegességre tett szert. Akadnak közöttük japán, esküvői és egyedi készítésű alkotások is. A teljes gyűjtemény gondozását nemrég Garai István Bárány Tiborné ismerőse vette át. Elmondása szerint céljai közé tartozik, hogy minél szélesebb körben megismertesse a sok esetben kuriózumnak számító babákat.

A gyűjtemény darabjainak egy részét korábban már többször láthatták a félegyházi és majsai lakosok. Jelenleg tizennyolc-húsz babát csodálhatnak meg az érdeklődők.

Garai István hozzátette, minden egyes baba külön történettel bír. A tervek szerint ezért egy állandó kiállítást is megvalósítanának. A babakiállítást, amely mellett különleges postai dokumentumokat és bélyegeket is láthat a publikum, július közepéig tekinthetik meg a kíváncsiskodók.


Forrás: felegyhazitv.hu