Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

ERDEI FEHÉR ASZTAL TALÁLKOZÓ

2011.08.26

l24477047.jpg

Az MSZP Kecskemét Városi Szervezete Nő és Nyugdíjas Tagozata 2011. augusztus 26-án az előző évekhez hasonlóan egész napos találkozót szervezet.

A hetényegyázi Nyíri erdő vadászház és festői környezete adott otthont a találkozónak.

 

 

A Bács-Kiskun megyeiek természetesen korábban érkeztek és rögvest beindult a pörköltfőző verseny előkészületei. Mint jó helyismerettel rendelkezők elfoglalták az asztalok nagy részét és nem csak a beszélgetés de a poharazgatás is beindult. Csapra verték a söröshordókat. Ezzel valami baj lehetett mert bebizonyosodott, hogy a sörhöz hab is jár, de ennyi egy kicsit sok. Bebizonyosodott, hogy a sörivó türelmes és idővel minden habból sör is lehet egyszer a pohárba. Tíz óra körül érkeztek a messziről jöttek. Borsodiak vonatát autóbusz várta a kecskeméti pályaudvaron. A Békéscsabaiak menetrend szerinti buszjáratát úgyszintén. Hajdú-Bihariak a helyszínre saját busszal érkeztek harminchatan. A nagy létszám lehet, hogy meglepte a helyieket mert az üresnek látszó helyek az asztaloknál „foglaltnak” bizonyultak. A végül feltalálták magukat innen-onnan sikerült asztalokat és székeket szerezni az árnyas fák alatt elhelyezkedni. Azt sajnálták, hogy ha már nem sikerült a helyiekhez közelebb kerülni, legalább egy HAJDÚ-BIHAR táblát hozhattak volna hogy látni lehessen, hogy itt vannak. Kár, hogy kevesen vették észre a helyszín történelmiségét, látnivalóit a 48-as emlékmúzeumot, az Aradi vértanúk emlékművét, a Szt. Hubertus-kápolnát és a Millecentenáriumi emlékművet. A Tárogató művész rövid műsora is erre utalt.

 

A találkozót felkereste Mesterházy Attila az MSZP elnöke,  Helyi vezetők Dr. Garai István az MSZP Bács –Kiskun megyei elnöke, Dr. Balogh László megyei választmány elnöke és Király József Kecskeméti MSZP elnök.

 

A Résztvevőket Villám József az Országos MSZP Nyugdíjas tagozat elnöke köszöntötte.

 

Mesterházy Attila rövid tájékoztatót mondott a párt jelenlegi és jövőbeli helyzetéről. Elmondta azokat az erőfeszítéseket amivel a pártvezetés és a frakció fékezni próbálja a FIDESZ ámokfutatását. Forró őszre számíthatunk. Az MSZP-nek stílust kell változtatni. Keményen kell fogalmazni. A szakszervezetek is egyre bátrabban vállalnak fel bennünket. A nyugdíjrendszerben várható FIDESZ tervek már el akar venni a nyugdíjasoktól.

 

A vendégek is köszöntötték a találkozót. A megyék küldöttség vezetői is elmondták, hogy örömmel jöttek erre a találkozóra. A nagy meleg többeket visszatartott az utazástól. A helyszín klímája csodálatos jó itt lenni mondták.

 

A reggeli készülődés után kibontakozott az eredmény is. Finom illatok terjedtek a fák alatt. A bográcsok egyenlőre őrizték titkukat. Egyszer csak mindenütt elkészült a remekmű.

 

Hét csapat adott mintát a szigorú zsűrinek és nem kis vita után megszületett eredmény érdekessége, hogy a hét remekmű közül a pörkölt főző versenynek győztese egy gulyásleves lett. Hárman kaptak serleget és mindenki oklevelet. Az ételek biztonságos kioszthatóságát a zsűri egyik tagja nevezetesen a megyei elnök aki orvos garantálta.

 

A rendezők is kaptak elismerést. Itt kell köszönetet mondani valamennyiüknek.

 

Villám Józsefné a Nőtagozat helyi elnöke gondoskodó háziasszonyként mindenütt jelen volt. Az apró nehézségeket igyekezett áthidalni.

Délután a messziről jöttek lassan szedelőzködtek. Indulni kellett. A helyiek tovább maradhattak. A találkozó sikeres volt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.